Ág Erzsébet (csa)

(*1930. április 14. Kövecses, † 2017. január Nagymegyer) Karnagy, tankönyvíró. Egy gátőr családjának első gyermekeként született. Az iskolát Kövecsesen (édesapja akkori szolgálati helyén) kezdte, de a polgárit 1945-ben már Komáromban fejezte be. 1952-ben a Pozsonyi Pedagógiai Gimnáziumban szerzett tanítói képesítést. Martoson, majd Pozsonypüspökin, 1963-tól nyugdíjba vonulásáig a Nagymegyeri Alapiskola alsó tagozatán tanított az első és második évfolyamban. Hosszú pályafutása alatt az iskola kicsinyek kórusának vezetőjeként a járási és kerületi versenyeken számos 1. helyezést és aranysávos minősítést ért el. Több sikeres pedagógiai felolvasás szerzője volt, és összeállítot egy zenei tankönyvet is az 1. osztályosok számára. Alapító tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, énekelt a galántai Kodály Zoltán Daloskörben, a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskarban és még számos énekkarban, amelyeket férje – Ág Tibor – hozott létre vagy szervezett újra a Csallóközben, de annak határain túl is. Nyugdíjba vonulása után megszervezte, és amíg egészségi állapota engedte, vezette a Nagymegyeri Nyugdíjasklub Kéknefelejcs Népdalkörét.

Ág Tibor (GJ)

(* 1928. ápr. 13. Pozsony, † 2013. aug. 29. Nagymegyer) Népzenegyűjtő, karnagy, szakíró. Szülővárosában érettségizett, bölcsészdiplomát a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett. 1953-tól különféle szlovákiai magyar népművészeti együttesek (Népes, Ifjú Szivek) tagja, vezetője, később a Csemadok népzenei szakelőadója (1967), a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság titkára (1969), majd nyugdíjba vonulásáig a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Ház szakreferense. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke (1989), a Társaság Népzenei Munkaközösségének vezetője (1993). A szlovákiai magyar kórusmozgalom kiemelkedő alakja, mozgatórugója. A legeredményesebb szlovákiai magyar népzenegyűjtő, több mint 16 000 dallamot gyűjtött. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2012). Főbb díjai, kitüntetései: A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Életfa Díja (1995); a Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért Díja (1997); Pro Probitate – A Helytállásért Díj (1999); Posonium Irodalmi Díj Életműdíja (2001); Ľudovít Štúr díj III. fokozata (2002); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2008), Harmónia Életműdíj. – Fm. Édesanyám rózsafája. Palóc népdalok (1974, 1995); Vétessék ki szóló szívem. Szlovákiai magyar balladák (Sima Ferenccel közösen, 1979); Az Aranykert muzsikája. Csallóközi népdalok (1999); Felsütött a nap sugára. Kelet-szlovákiai népdalok (1999); Csináltassunk hírharangot. Nyitra-vidéki népballadák (2001); Népdalkutatók nyomában Szlovákia magyarlakta vidékein (2007); Az árgyélus kismadár. Martos falu népzenei hagyománya (2006); Tiszán innen, Bodrogközben (2009); Csillagoknak teremtője. Mátyusföldi népdalok (2009); Nem szánt-vet az égi madár. Egy gömöri nótafa monográfiája (2010) – Ir. Liszka József (szerk.): „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok.” Tanulmányok a 65 éves Ág Tibor köszöntésére (1993); Liszka József (szerk.): Szolgálatban. Folklorisztikai tanulmányok a 70 esztendős Ág Tibor tiszteletére (1998).

Bodnár Gyula (ST)

(* 1948. máj. 21. Királyhelmec) Publicista, szerkesztő. Szülővárosában érettségizett (1966), Nyitrán magyar–angol szakos tanári oklevelet szerzett (1973). Nagymegyeren él. 1973–1974-ben a oktatási minisztérium külföldi kapcsolatainak intézetében szakelőadó, majd (1974-1993) az Új Szó kulturális rovatának szerkesztője,1993-tól vezető szerkesztője, riportere a a nagymegyeri Studio Plus TV helyi magántelevíziónak. 1994-1995 között a Nap főszerkesztő-helyettese;1995-től 2009-ig a Csallóköz és a Katedra munkatársa és 2001-től  az utóbbinak a főszerkesztője. 1983-1990 között a nagymegyeri Poloska Színház vezetője és rendezője. Főbb díjak:  Márai Sándor Alapítvány  Nyitott Európáért Díj (1998); Katedra Életmű Díj, a több évtizedes publicisztikai munkásságáért és a Katedra folyóirat főszerkesztőjeként végzett szervezői és szerkesztői tevékenységéért (2010);  Királyhelmec Díszpolgára cím a publicisztikai életművééért és a kulturális élet területén végzett áldozatos munkájáért, valamint a város hírnevének öregbítéséért (2016). Névjegyei: b.gy., B.Gy., (bodnár), (b), -bor, (br), -bár. – Fm. Messze van Helgoland (publ., 1992); Nyomkereső. A második világháború utáni (cseh)szlovákiai magyar irodalom kistükre (társszerző: Tóth László). (1994); Görög Európa (publ., 1998); Szappanopera a medencében (publ., 2000); Szavak, színek, színképek (publ., 2001); Esőcseppek a mennyezeten (karcolatok, jegyzetek, tárcák, 2008); Az otthon udvarában. Publicisztikai írások – 1999–2009. (2009); Gyertyaláng az alagútban.Tárcák, cikkek, jegyzetek 2008-2013. (cikkek, 2014); Hátsó pad. Pedagógiai publicisztika. (2016). – Ir. Ki kicsoda  Kassától – Prágáig? (1993); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004).

Bödők László (FI)

(* 1966. jún. 17. Komárom) Könyvkereskedő, vállalkozó. Csicsón járt alapiskolába. Az Érsekújvári Elektrotechnikai Szakközépiskolában érettségizett (1984), majd a kassai és a pozsonyi Elektrotechnikai Főiskolán végezte a felsőfokú tanulmányait. Könyvkereskedéssel foglalkozott, nagymegyeri vállalkozóként 1992-ben alapította meg a Panta Rhei könyvesbolthálózatot, amelynek immár 27 boltja van egész Szlovákiában.

Jakab István (ST)

(* 1928. szept. 29. Nagyráska, † 2013. nov. 23. Komárom) Nyelvész, szakíró, egyetemi oktató. Sárospatakon érettségizett (1949), a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán szerzett magyar szakos tanári oklevelet 1958-ban (1970-től kandidátus). 1956–1961 között Nagymegyeren volt tanító (1957-től igazgató); 1961-től nyugdíjazásáig (1994) a pozsonyi Comenius Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa, docense (1990), 1992–1993-ban megbízott tanszékvezetője volt. A komáromi Selye János Egyetem Ref. Teológiai Karának óraadó tanára. Szaktanulmányai mellett számtalan nyelvművelő és nyelvészeti ismeretterjesztő cikk szerzője; rendszeresen tartott rádióelőadásokat. 1968–1970 között a Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaság tudományos titkára, 1990–1998 között a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának elnöke volt; 2000-től az MTA köztestületi tagja. Főbb díjai, kitüntetései: Lőrincze Lajos-díj (1996); A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1996); A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (2002). – Fm. A magyar igekötők állományi vizsgálata (1976); A magyar igekötők szófajtani útjai (1982); Nyelvünkért (cikkek, 1980;) Nyelvünk és mi (cikkek, 1983); Nyelvi vétségek és kétségek (cikkek, 1987); Értsünk szót egymással! (cikkek, 1995); Érthetően, alkalomhoz illően! (cikkek, 2000).

Janiga József − Önarckép (csa)

(* 1946. márc. 21. Párkány, † 2004. máj. 5. Nagymegyer) Festő, illusztrátor. 1964–1968-ban a nyitrai Pedagógiai Főiskolán képzőművészetet tanult. 1968–1996 között előbb Nemesócsán, majd Nagymegyeren tanított. Betegsége miatt nyugdíjazták, jobb keze megbénult, ezért megtanult bal kézzel festeni. Festőként elsősorban a Párkány környéki tájat, ill. a Csallóközt örökítette meg akvarelljein, de könyveket is gyakran illusztrált. Róla nevezték el a nagymegyeri művészeti alapiskolát, melynek udvarán felavatták mellszobrát (2007). Főbb kitüntetései, díjai: a Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért Díja (1997); Madách-Posonium Képzőművészeti Díj Életműdíja (posztumusz, 2004). – Ir. Pogány Gábor: JANIGA (2004).

Orsovics Yvette (csa)

(* 1971. ápr. 15. Dunaszerdahely) Zenepedagógus, karnagy, tankönyvszerző. Alapfokú tanulmányait Nagymegyeren végezte, majd a Lévai Pedagógiai Szakközépiskolában érettségizett (1989). A Nyitrai Pedagógiai Főiskola hallgatójaként 1998-ban magyar–zene szakos tanári diplomát szerzett. Tanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben folytatta angol nyelven (1996−98). 2000−2003 közt a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Zenetanárképző kiegészítő képzését karvezetői diplomával végezte. 2008-ban felvételt nyert a budapesti ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájába, amelyet sikeresen abszolvált (2013). Tanított a Bősi Művészeti Alapiskolán (1989−1996). 1998-tól folyamatosan oktatott zongorát, zeneelméletet és karéneket a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskolában. 1998−2003 közt a komáromi Marianum Egyházi Alapiskola tanára volt. 2004-től tíz éven keresztül a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának pedagógusa. 2006-tól óraadó tanárként, jelenleg pedig főállásban a komáromi Selye János Egyetem Pedagógiai Karának adjunktusa. Művészeti tevékenységét a kórusvezetés jellemzi. 1998-tól a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar karnagya. Karnagya a Marianum Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana Kicsinyek és Nagyok kórusának. 2013-ban alapította a Selye János Egyetem Kórusát. Kutatótómunkájának központi témája a zenei nevelés módszertana, valamint a tankönyvelemzés és tankönyvkutatás. – Díjak, elismerések: „Mládež spieva” aranysáv (2001, 2003, 2004, 2006, 2008); Csengő Énekszó aranykoszorú (2001, 2004, 2007); Festa Choralis (2007); Kodály Zoltán V. Magyar Kórusverseny (2009); VII. Adventi Nemzetközi Kórusfesztivál (2012); Kodály Napok Felnőttkarok Versenye (2008, 2011, 2014); Több karnagyi különdíjban és emlékplakettben részesült a kórusversenyeken. – Fm. Zenei nevelés tankönyveknek; Daltanítási módszerek és gyakorlati lehetőségeik az alapiskola alsó tagozatán (2010); A gyermek szerepe és megjelenése (2010); Zenés játék, játékos zene (2011); A szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolákban használatos alsó tagozatos ének-zene tankönyvek bemutatása (2010); A szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolák számára készült új alsó tagozatos zenei nevelés tankönyvek koncepciójának rövid jellemzése (2009); Gyermekszerep a zeneirodalomban (2010). – Ir. Dobi Géza: A szlovákiai zenei élet magyar és magyar származású képviselői (2004); Horváth Géza: Ha megszólít az ének… (A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának története 1964–2004 (2004).

Szeder Irma (csa)

(* 1928. aug. 17. Tany) Pedagógus, karnagy. Általános iskolai tanulmányait Tanyon végezte. A pozsonyi Pedagógiai Gimnázium után a felső tagozatra szóló végzettséget a Nyitrai Pedagógiai Intézetben szerezte meg magyar nyelv, történelem és zenei nevelés szakon (1963). Pedagógusként nyugdíjba vonulásáig Nagymegyeren dolgozott (1950–1987). 28 éven keresztül vezette a nagymegyeri alapiskola nagyok kórusát. Alapító tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának. – Elismerések, kitüntetések: „Példás pedagógus” (Oktatási Minisztérium, 1961); „Érdemes pedagógus” (a Szlovák Köztársaság Kormánya, 1979); „Kitüntetés az építésben szerzett érdemekért” (Csehszlovák Szocialista Köztársaság köztársasági elnöke, 1986).

Varga László (csa)

(* 1948. jún. 12. Tósnyárasd) Tanár, helytörténész, kultúraszervező. Szülőfalujában kezdte iskolai tanulmányait (1954–1959), a felső tagozatot Galántán végezte (1959–1963), a galántai gimnáziumban érettségizett 1966-ban. Egy évig helyettesítő tanárként Jókán tanított, majd 1967–1972 között a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán történelem–neveléstudomány szakon tanult és szerzett tanári oklevelet. 1973-ban Nagymegyeren telepedett le, ahol 1981-ig a gimnáziumban tanított. 1981–1986-ban a nagymegyeri közgazdasági szakközépiskola történelemtanáraként tevékenykedett. 1986–1990-ben a Csemadok Dunaszerdahelyi Járási Bizottságának titkára volt, majd visszatért pedagógusi hivatásához. 2010-ben történt nyugdíjba vonulásáig főállásúként, majd 2013-ig óraadóként a nagymegyeri Corvin Mátyás Gimnáziumban és Kereskedelmi Akadémián történelmet oktatott. Nagymegyer kulturális életének egyik szervezője (35 éven át volt a Csemadok helyi szervezetének elnöke, 6 évig önkormányzati képviselőként a kulturális bizottság tagja), a város történelmének kutatója. 1996-tól ő írja a város krónikáját. Kezdeményezte a Nagymegyeri Tájház létrehozását, számos nagymegyeri szobor és emlékmű (Bartók-szobor, Szent István-szobor, kitelepítettek emlékműve, honvédsírok megjelölése, emléktáblák stb.) elhelyezését. Szerkesztette a nagymegyeri gimnázium emlékkönyveit (1982, 1997, 2007), a Csemadok nagymegyeri és dunaszerdahelyi járási szervezeteinek indulásáról és történetéről több kötetet szerkesztett. Tánczos Tiborral közösen összeállított egy füzetet Nagymegyer kulturális emlékeiről (2000). Számos kötetben társszerzőként közreműködött. Munkásságát a Komáromi Zsidó Hitközség Kehila–Haver-díjával (2006) és a Pro Patria Honismereti Szövetség Pátria-díjával (2012) ismerték el. – Fm. Nagymegyeri olvasókönyv (szerk., 2000); Város a hadak útján – Nagymegyer 1848/49-ben (2001); Béke poraikra – Az I. és a II. világháború nagymegyeri áldozatai és hősei (2002); Hol sírjaink domborulnak (Görföl Jenővel és Kovács Lászlóval, 2003, második bővített kiadás, 2013); Falu a nyárfák alatt – Tósnyárasd község monográfiája (2006); Amikor elindul a vonat (a deportálásokról, 2007); Cseri István esperes 1903–1959 (2008); Nagymegyer 1268–2008 – Nagymegyer város monográfiája (2009); Velünk éltek – a nagymegyeri zsidóság története (2010); A zene szárnyán – a nagymegyeri énekkari mozgalom 120 éve, 1892–2012 (2012); Hatvanöt évvel ezelőtt történt. A Csemadok-alapszervezetek megalakulása a Dunaszerdahelyi járásban 1949–1953 (2014).